Az UEFA Szuperkupa-döntőjében a Bajnokok-ligája címvédő Bayern München hosszabbítást követően diadalmaskodott az Európa-liga címvédő Sevilla ellen a Puskás Arénában megrendezett összecsapáson. A koronavírus-járvány kitörése óta ez volt az első olyan Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett mérkőzés, amelyet nézők előtt rendezhettek meg.
Nagy érdeklődés előzte meg az összecsapást (ami nem is csoda, ugyanis nem minden nap rendeznek Budapesten ilyen rangos football eseményt), melyet jól bizonyít az a tény, hogy az előzetes jegyigénylési időszakban az eladható jegyek többszörösére mutatkozott kereslet. A nézőtéri kapacitás mindössze 30 százalékát lehetett felhasználni ezen a mérkőzésen, hogy megoldott lehessen az érkező szurkolók elkülönítése a lelátókon. Mind a két résztvevő csapat számára 3.000 jegyet küldött az Európai Labdarúgó-szövetség, végül nagyjából 1.500 német és 500 spanyol szurkoló érkezett a meccsre, az országba történő szigorú beutazási korlátozások miatt. Ezen felül körülbelül 10.000 semleges szimpatizáns lehetett még jelen. A belépőkre a UEFA jegyvásárló oldalán lehetett pályázni, amelyek aztán sorsolás útján kerültek kiosztásra a szerencsések között. 30, 60 és 120 euróba kerültek a különböző kategóriájú belépők. A vásárlást követően le kellett tölteni az UEFA Super Cup 2020 mobilalkalmazást és regisztrálni azzal az e-mail címmel, amellyel a vásárlást történt. Majd egy megerősítést követően a jegyek máris elérhetőek voltak az appon belül:


Megérkezve a stadionhoz először a főbejáratoknál ellenőrizték a jegyeket, majd ezt követően fémdetektorral átvizsgáltak minden érkező szurkolót. A belépés csak arcmaszkban volt lehetséges, ennek hiányában nem mehetett tovább senki. Jó néhány egészségügyi sátrat is felállítottak az esetleges gyanús esetek további kivizsgálásához. Tovább haladva a belső téren egy testhőmérséklet mérő folyosón kellett végigsétálni felemelt fejjel (16 embernél jelzett a rendszer a határértéknél magasabb értéket elsőre, később egy újabb mérést követően mindannyian továbbmehettek):


Ezt követően a forgókapuknál be kellett olvasni a QR-kódot a mobilalkalmazásból és már vehettük is az irányt a lelátók, büfék felé.
A szervezők a büfék előtt kialakítottak kordonoszlopokból álló folyosókat, ahol matricák jelezték, hogy hova lehet állni, hogy meglegyen a megfelelő távolság a sorban előttünk állótól:


A büfékben különböző üdítőket, chipset, sört, perecet és szendvicset kínáltak. Az üdítők 690, a sörök 990, a szendvicsek pedig 1390 forintba kerültek. A kiszolgálás a kisebb tömeg miatt gyorsabban haladt, mint egy teltházas meccs esetén. A mosdók alap esetben két oldalról megközelíthetőek, de most csak egy bejárat volt kijelölve, amely elé kézfertőtlenítőket helyeztek ki. Továbbá voltak kijelölt személyek akik ellenőrizték, hogy ne tartózkodjanak egyszerre túl sokan bent. Ezen felül vonalak jelezték a haladási irányt.
Akármerre sétált a stadionban az ember mindenhol találkozhatott kihelyezett kézfertőtlenítőkkel, így volt ez a lelátóra vezető folyosók bejáratánál is. A nézőtéren azok a székek ahova nem lehetett ülni le voltak kötözve és matricával is ellátták azokat. Az ülésrendet úgy alakították ki, hogy közvetlenül egymás mögé nem lehetett helyet foglalni. Egymás mellé azok ülhettek, akik egy közösséget alkottak (család, barátok). Ezzel biztosítva volt a megfelelő távolság az emberek között és így biztonságban érezhette magát mindenki. A nagy többség nem is csoportosult, hanem a számára kijelölt széken foglalt helyet.
A hangosbemondó folyamatosan tájékoztatta a nézőket a betartandó előírásokról. A büféknél és a mosdókban is szinte mindenki használta a maszkot és ezt jó volt látni. Látszott az embereken a boldogság, hogy egy ilyen meccsen jelen lehetnek és érződött a felelősség, hogy igenis be kell tartani az előírásokat. Persze a helyükön már sokan nem használták a maszkot, ami ugye érthető is volt. Nehéz lett volna maszkban bármit is fogyasztani.
A mérkőzés
Az esélyesnek természetesen a bajorok számítottak, de a Sevilla jól kezdte a mérkőzést és a 13. percben ki is harcolt egy büntetőrúgást. A labda mögé Ocampos állt, aki higgadtan értékesítette is a megítélt tizenegyest. Ezt követően a Bayern nagyobb fokozatra kapcsolt és egalizált is Goretzka révén a 34. percben, így 1-1 állt az eredményjelzőn a szünetben. A második félidőben a Bayern volt az aktívabb, viszont szabályos gólt nem sikerült szerezniük, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A csata végeredménye a 104. percben alakult ki, amikor is a csereként beállt Javi Martinez a tizenegyespont magasságából a kapuba fejelt egy kipattanót. Összességében a München megérdemelten nyerte meg a trófeát, bár tegyük hozzá, hogy a Sevillát is minden dicséret megilleti, mert remekül játszottak és ha jobban sáfárkodtak volna a kínálkozó lehetőségeikkel, akkor másképpen is alakulhatott volna az eredmény.
Ami a hangulatot illeti: A kis létszámú spanyol tábor próbálkozott néha szurkolással, míg a németek egy-egy dalra kezdtek rá bizonyos időnként, így mondhatni langyos hangulatban telt a meccs. Ugyanakkor egy-egy felhördülésnél azért azt lehetett érezni, hogy football mérkőzésen van az ember.
A mérkőzés összefoglalóját itt tekintheted meg:
Gyors előkészület után következhetett a díjátadó, ahol az UEFA elnöke Alexander Ceferin adta át az érmeket a csapatoknak:
Az összességében mintegy 14-15 ezer kilátogató szurkoló jól érezhette magát és láthatott két ilyen nagy csapatot megmérkőzni a fővárosban. Az UEFA pedig hasznos tapasztalatokat szerezhetett azzal kapcsolatban, hogy az induló BL és EL szezon előtt miképpen lehetne megoldani, hogy visszatérhessenek a nézők a lelátókra. Véleményem szerint a szervezéssel nem volt probléma, de nyilván ennyi ember jelenlétében nem fog minden kifogástalanul működni. Az érzékelhető volt, hogy a többség fegyelmezetten, a szabályokat betartva szurkolta végig ezt a világszerte nagy figyelemmel kísért mérkőzést Budapesten a Puskás Arénában. Reméljük, hogy a tapasztalatokat leszűrve, lesz majd rá lehetőség, hogy nézők előtt indulhasson a BL, EL szezon és persze a válogatott mérkőzések.
